chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

OKTATÁSFEJLESZTÉS: A REMÉNYTELI JÖVŐ ÉRDEKÉBEN

Napocska 2

A csíkszeredai oktatási hálózat sosem látott fejlesztésen esik át. Az oktatási középületek nagy többsége mára kívül-belül megújult, és folyamatban van az osztálytermek elavult berendezéseinek (bútorzatnak és különféle oktatási felszereléseinek) teljes cseréje, valamint a taplocai szakiskolai kampusznak és a duális képzésnek a fejlesztése. Minderről Korodi Attila polgármester és Sógor Enikő alpolgármester számolt be a Napocska Napközi otthonban, amely városunk oktatási intézményeinek etalonja.

„Az elmúlt két évben két új oktatási intézmény kezdte el működését városunkban: az egyház jóvoltából és a magyar kormány támogatásával megvalósult Angyalkert, és a szinte teljes mértékben a Városháza által megvalósított gyermekparadicsom, a Napocska napközi otthon” – mutatott rá a polgármester, hangsúlyozva, hogy ez utóbbi intézmény most már teljes komplexitásában ki tudja szolgálni az ide járó gyermekeket. A beruházás kapcsán az elöljáró elmondta, a teljes érték tervezéssel, kivitelezéssel, felszerelésekkel (bútoroktól pelenkázóig) 18,8 millió lej (áfával), ehhez az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) csak 1,95 millió lejjel járult hozzá. Amint Korodi Attila rámutatott, az önkormányzat számára fontos volt az intézmény egyszerű megközelítése, ennek érdekében egy 50 méteres bekötő út is épült, illetve 12 új parkolóhelyet hoztak létre. Ezek a fejlesztések nem csak a napközi otthont, hanem a környék lakóit is szolgálják.

Sógor Enikő alpolgármester nagy előrelépésnek tartja, hogy április óta a napközi konyhája is működik. Eddig ez volt az egyetlen napközi, amely nem tudta helyben biztosítani a főzést. „Ez az intézmény számunkra egy etalon! Önkormányzatként ezt a célirányt követjük, hogy minden oktatási intézményünk ilyen korszerű bútorzattal, konyhával, udvarral, játszótérrel felszerelt intézménnyé váljon” – fogalmazott az alpolgármester.

Kopacz Erika, a Napocska napközi otthon vezetője a helyszíni séta során betekintést nyújtott az intézmény mindennapjaiba, bemutatta a környezeti nevelést szolgáló óvodai zöld kertet, ahol a csoportok által gondozott magaságyások, fűszernövény-kert, rovarszálloda, komposztláda is helyet kapott. Mint mondta, nagyra értékelik, hogy az ő intézményük költözhetett az új épületbe, melyet a gyermekeik nem is óvodaként, hanem palotaként emlegetnek.

A már bizonyított oktatásfejlesztési programok pedig nem állnak meg a napközik szintjén. „Célunk, hogy a városunkban tanuló gyermekek, diákok minőségi oktatásban részesüljenek minden életkorban.  A 21 millió euró értékű kampuszfejlesztési program, amely révén oktatótermek, műhelyek, bentlakás, közösségi központ, fogorvosi rendelő és tornaterem épül, illetve a város 486 osztálytermének, szaklaboratóriumának bebútorozása, digitalizálása és felszerelése mind ez irányba visz bennünket – emelte ki Korodi Attila.  A fiatal családoknak érdemes lesz hazatérni, hisz  az óvodától a kisiskolán, középiskolán át egészen az egyetemig minőségi oktatási hálózatra támaszkodhatnak.

Napocska 2