chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

TÖMBHÁZ-HŐSZIGETELÉSEK: TELJESEN MÁS, MINT ÉVEKKEL EZELŐTT

Dec32 2

Az Európai Uniós támogatásoknak köszönhetően Csíkszeredában tavaly huszonegy tömbház átfogó felújítását sikerült lezárni. Ezek a kivitelezések már nehezen hasonlíthatók össze a tíz évvel ezelőtti hőszigetelésekkel, a követelmények ugyanis jelentősen megváltoztak. Ennek bemutatása céljából három tavaly felújított tömbházat látogatott meg ma a városvezetés a sajtóval.

 

Csíkszeredai tömbházlakások százai számára kezdődött úgy a mostani fűtésszezon, hogy hőszigetelt falakkal, alagsorral és tetőzettel vágnak neki a télnek. Ezen lakások közé sorolhatók a Decemberi forradalom 26. és 32. számú, valamint a Mérleg utca 12–14. számú tömbházakban találhatók is. Előbbi kettőnek a helyi Tectum Company Rt. volt a fő kivitelezője, utóbbinak a bukaresti Niliten Construcții Kft. Korodi Attila polgármester és Bors Béla alpolgármester ma ezeknek a társasházaknak a munkálatait mutatta be részletesen a sajtónak.

„Ezek a hőszigetelések nem történhettek volna meg az Európai Unió támogatása nélkül. A tömbházak felújítása óriási költség, önerőből képtelenek lennénk a megvalósításukra, mitöbb állami finanszírozásból sem tudnánk előteremteni a szükséges anyagi forrást. Csakis az EU alapjaiból pályázhatunk erre a célra.  A Regionális Operatív Program ezen kiírásában az elszámolható költségek 51 százalékát az Unió, 9 százalékát az állam, 25 százalékát pedig a lakók biztosították. Külön köszönet illeti a lakókat is, mert ez nagy arányú hozzájárulás – közölte Korodi Attila. Az elszámolható költségek maradék 15 százalékát, illetve a nem elszámolható tételek teljes egészét a város saját alapjaiból biztosította.

Egy-egy tömbház-hőszigetelés ma már közel sem olyan, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek részleteiről Bors Béla alpolgármester nyilatkozott.

„Amikor a városháza koordinálásában elkezdődtek a hőszigetelések, akkor még 5 cm-es polisztirén szigetelőanyagokkal indultak a kivitelezések, mert ez megfelelt az akkori követelményeknek. Ma már ott tartunk, hogy az esetek többségében 15–20 cm vastagságú szigetelést használunk. Elvárás a háromrétegű ablaküveg használata, a különféle szenzorok alkalmazása az energiahatékonyság érdekében, és legújabban olyan tűzvédelmi biztonsági előírásokat is figyelembe veszünk, mint például a füstre automatikusan kinyíló lépcsőházi ablakok vagy a villámhárító beépítése” – fogalmazott Bors Béla a Decemberi forradalom utcai, a korszerű követelményeknek megfelelő tömbházak bemutatásakor. A Mérleg utca 12–14. számú tömbház tetején arról is meggyőződhettek a sajtó képviselői, hogy mennyire alapos munkát igényel manapság egy lapostető hőszigetelése.

A Decemberi forradalom utca 26. számú tömbházának kivitelezése áfával együtt 2,05 millió lejbe került (a külső forrás értéke 820 ezer lej), a Decemberi forradalom utca 32. számú társasházé 1,98 millió lejbe (825 ezer lej külső támogatás), a Mérleg utcai tömbházé pedig 1,39 millió lejbe (695 ezer lej külső támogatás).

Dec32 2