chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

SEBESSÉGBE KAPCSOL A LÁBBUSZ!

Labbusz Osszes

Miért ne működne nálunk is, ha számos városban – a szomszédban is – működik? Miért kanyarodjunk forgalmi dugóba, ha van más választásunk? Miért ne erősítsük a gyermekünk immunrendszerét reggeli sétával, ha nyugodtan megtehetjük? A tavalyi tapasztalatokat összegezve újragondoltuk a csíkszeredai Lábbusz programot, és arra bíztatjuk a szülőket, a gyermekeket, a tanárokat és tanítókat, hogy kapcsolódjanak be a közösségépítő kezdeményezésbe!

 

Tavaly felmértük az igényeket, és a nagyfokú kezdeti érdeklődést nagyfokú lemorzsolódás követette. Ezért idén a tömbháznegyedekre és az iskolakörzetekre alapozva újraterveztük az útvonalakat. Figyelembe vettük, hogy a kisiskolás gyerkőcöknek ne kelljen túl korán indulniuk, valamint azt is, hogy behatároljunk olyan „tranzitpontokat”, ahol a szülők a városközpont peremén letehetik a gyermekeket, anélkül, hogy behajtanának olyan útszakaszokra, ahol rendszeresek a forgalmi dugók. Nyilván a hálózat mindig lehet jobb, a javításra pedig nyitottak is vagyunk. Nézzük, mi a kínálat!

 

Meghirdetett útvonalak

Első fázisban azokat az iskolákat vettük figyelembe, amelyeknek jól behatárolható a beiratkozási körzetük. Ezért a művészeti iskola, a román tannyelvű és a városközponttól messze eső iskolák hátrányból indulnak, de egy következő fázisban megvizsgáljuk, hogyan lehet őket is hatékonyan bevonni. Kilenc útvonalat hirdetünk meg, és a sofőrök száma, valamint a kihasználtság alapján derül ki, hogy hány lesz tartható.

A Nagy Imre Általános Iskolába napi járatot tervezünk a Fűzfa utcából a Szív utca, a Nagy István festő sétány és a Gál Sándor tér érintésével, továbbá a Decemberi forradalom utca/Nagyrét utca övezetéből, valamint a Kalász negyedből. A Nagy Imrés diákokat az autóval érkező szülők három tranzitpontban is letehetik: a Hunyadi János utca és a Tető utca találkozásánál levő parkolóban, a Decemberi forradalom utcának a Nagyrét utca felőli végénél levő széles, parkolókkal teli téren, valamint a Fűzfa negyedben, az új napközi háta mögött.

A Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai a Kalász negyedből, a Mérleg utcából és a Jégpálya utcából induló járatokhoz csatlakozhatnak, és ezek érintik a Fodor Sándor-park, a Kossuth Lajos utca és a Központi park övezetét.

A József Attila Általános Iskola alsó épületébe igyekvőket az Aranyalma Óvoda közeléből, a Mesebeli béka játszótérről, valamint a Hóvirág utcai tömbházaktól meghirdetett járatok kísérik el. Bekapcsolódhatnak a Müller László utca, a Lendület sétány és a Tudor Vladimirescu utca, valamint az alsó tisztviselőtelep gyermekei.

A petőfis és a józsefes járatok kölcsönösen érintik a másik iskolát is. Tranzitpontnak minősül a Gyermek sétány és a Testvériség sugárút találkozásánál levő parkoló, valamint a Hóvirág utca.

Térképek:

József Attila Általános Iskola - alsó (és Petőfi Sándor Általános Iskola): itt és itt

Nagy Imre Általános Iskola: itt és itt

Petőfi Sándor Általános Iskola (és József Attila Általános Iskola - alsó): itt és itt

 

Sofőrt keresünk!

Ideális esetben minden útvonalra két-két „buszvezetőt” keresünk. A városháza zászlóshajója a kezdeményezésnek, és bízunk benne, hogy sikerül megszólítanunk a megyei önkormányzat intézményeit és a decentralizált intézményeket, a civil szervezeteket, a vállalkozókat, művészeket, sportolókat egyaránt. Örülnénk, ha csatlakoznának hozzánk olyan tanárok, tanítók, akik egyébként is bemennek reggelente az adott iskolába, és szeretettel várunk olyan nyugdíjba vonult pedagógusokat is, akiknek jólesne még egy kis reggeli gyermekzsivaj!

Jelentkezzen a 0735-209487-es telefonszámon, és az egészséges reggeli sétán és az utazóközönség háláján túl esetenként reklámozza munkahelyét és éljen azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a segítségéért cserében felajánlunk (különféle belépők, bérletek stb.)!

 

Gyerekek! Öveket bekapcsolni, indulunk!

Könnyű kifogás, hogy a gyermek a hidegtől, a ködtől lesz beteg! Nem. Azért lesz beteg, mert féltjük a hidegtől, a ködtől! Nincs jobb immunrendszer-erősítő, mint egy reggeli séta megfelelő öltözetben! A gyermekek az útvonalak mentén több ponton is csatlakozhatnak a menethez, és egyetlen járat kivételével 7.30-kor vagy azután indulnak el – tehát egyáltalán nem, vagy csak alig korábban, mintha autóval vinnék őket a szülők. Az indulási időpontok az „utazóközönség” tempója alapján módosítható az első „próbajáratok” után.

A pontgyűjtő füzetbe minden reggel matricát, emellett kitűzőket kapnak, és mire a vidám reggeli társasággal megérkeznek az iskolába, már kiszellőzött aggyal, éberen kezdik a tanítási napot. A leghűségesebb utasok szintén jutalomban részesülnek.

 

Várjuk a csatlakozását a 0735-209487-es telefonszámon, és kövesse a Lábbusz/Pedibus Csíkszereda Facebook-oldalt!

Labbusz Osszes