chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

NINCS KATONAI VÉSZHELYZET, NEM KÖLTÖZNEK BENTLAKÁSBA A SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSOKBÓL

Szocialis Kozpont Sogoreniko

Félelemkeltő „kitérőnek” bizonyultak az elmúlt napok, mert ma, a Csíkszeredai Helyi Katasztrófavédelmi Bizottság ülésén a városvezetés kifejtette: két törvénykezés ellentmond egymásnak, a következtetés alapján pedig oktatási intézménybe csakis katonai vészhelyzet (háború) esetén költöztethetők rászorulók. A szociális központban a legfrissebb adatok szerint 28 személynek nincs megoldva az átmeneti lakhatása. Az épületet január 15-ig ki kell üríteni.

 

A Csíkszeredai Helyi Katasztrófavédelmi Bizottság (CLSU) ma ülésezett a folyamatosan romló Gyermek sétány 9. szám alatti szociális központ kiürítésének témájában. A városvezetés szerette volna elérni, hogy a téma csak a mai konkrét döntések után kerüljön a nyilvánosság elé, hiszen minden eddigi lépés csupán a helyzet elemzését és a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülést jelentette. A Kós Károly Szakközépiskola két éve üresen álló korábbi fiúbentlakására úgy tekintettek, mint esetlegesen használható épületre. A taplocai szakközépiskolák azonban egyetlen átiratot sem kaptak, amely a szociális bérlakások lakóinak beköltöztetéséről rendelkezne. Nem véletlenül, hiszen a jogi értelmezést nehezítette, hogy a vészhelyzeti és az oktatási törvénykezés ellentmond egymásnak. Oktatási intézmények épületei ugyanis szolgálhatnak szükségszállásként vészhelyzetben, de csakis katonai vészhelyzetben, háború idején. Ezzel a végkövetkeztetéssel ért véget az elemzési folyamat, és a mai lett volna az a pillanat, amikor a városvezetés a nyilvánosság elé kívánt állni.

„Kértük a szakközépiskolák vezetőit, hogy amíg a katasztrófavédelmi bizottság nem határoz, addig ne kommunikáljanak a helyzetről. Ha hallgattak volna ránk, elkerülhető lett volna a gyűlöletkeltő hullám, hiszen ma már tudjuk, hogy a fiúbentlakás sem alkalmas a rászorulók átmeneti elszállásolására” – fogalmazott Sógor Enikő szociális ügyekért felelős alpolgármester a CLSU ülését követő mai sajtótájékoztatón. 

Másfél éve egy szakértői vélemény már rávilágított arra, hogy az épület állapota folyamatosan romlik. Tavaly december 22-én egy szenzor kimutatta, hogy a szerkezet mozgásban van, és azóta felgyorsultak az események.

A katasztrófavédelmi bizottság a mai határozatában felhatalmazta a szociális igazgatóságot a helyzet megoldására. A határozat értelmében január 15-ig kötelezően ki kell üríteni az épületet, és a rászorulók a törvény értelmében egyszeri anyagi gyorssegélyben részesülhetnek.

Nemrég még 26 család (50 felnőtt és 35 gyermek) helyzete volt bizonytalan, mára 13 család (18 felnőtt, 10 gyermek) lakhatására keres megoldást a szociális igazgatóság. A többi család saját erőből, városházi közbenjárásra, vagy egyszerű felajánlások nyomán már megoldotta az ideiglenes lakhatást.

A szociális bérlakások lakói bevétellel rendelkező családok és személyek: munkavállalók, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, óvodába vagy iskolába járó gyermekek. Köszönjük az eddigi felajánlásokat, és kérjük a városlakókat, hogy akinek lehetősége van bérleti díjért cserébe átmeneti szállást nyújtani egy-egy egyedülálló személynek vagy egy-egy családnak, jelezze szándékát a Városházán, a szociális igazgatóságon!

Szocialis Kozpont Sogoreniko