chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

CSÍKSZEREDAI KÖNYVVÁSÁR: A KÖNYVEK ÉS A TALÁLKOZÁSOK BIRODALMA

Csikszeredai Konyvvasar 2024

Május második hétvégéjét igazi ünnepként tartjuk számon városunkban, amikor a könyvek és a találkozások ereje összefonódik. A Csíkszeredai Könyvvásár ugyanis nemcsak arra teremt lehetőséget, hogy az olvasók új könyveket fedezzenek fel és kedvenc szerzőikkel találkozzanak, hanem egyben olyan alkalom is, ahol az író és az olvasó közötti kapcsolat különleges mélységet nyer.

 

A 9. Csíkszeredai Könyvvásár programjáról, a mögötte rejlő koncepcióról ma sajtótájékoztató keretében számolt be Korodi Attila polgármester, Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője és Prigye Kinga, a városháza kulturális osztályának vezetője. A polgármester elmondta: május 9–12. között, a könyv köré épített napokban 30 standon 50 kiadó mutatja be ajánlatát a csíki olvasóknak, és a négy nap alatt 55 programpont közül választhatnak a könyvek iránt érdeklődők. Idén is három helyszínen zajlnak párhuzamosan az események: a vásártér színpadán, az emeleti Fodor Sándor teremben, illetve a Szöcskedombon, a gyermekek mesebirodalmában. „Meggyőződésünk, hogy nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek olvasóvá nevelését, ezért idén is felkértük az oktatási intézmények vezetőit, hogy segítsenek köreikben népszerűsíteni a programot, és támogatni a tanítókat, osztályfőnököket, szaktanárokat, hogy osztályaikkal vegyenek részt az eseményen. A pedagógusokhoz hasonlóan a szülőkre számítunk partnerként” – hangsúlyozta az elöljáró.

Hajdú Áron, az esemény szakmai partnere, a Bookart kiadó vezetője arra mutatott rá, hogy míg nyugaton a könyvvásároknak sokkal inkább szakmai jellege van, a kiadók és szerzők találkozója, addig Kelet-Európában az olvasók kerülnek fókuszba. Ebből kiindulva „a Csíkszeredai Könyvvásár legfontosabb ismérve, hogy ez egy befogadó könyvvásár. Pályakezdőtől híres íróig, költőig mindenki helyet kap, megtartva az arányt a hazai és a magyarországi szerzők között” – mutatott rá a kiadóvezető.

A könyvvásár négy napja alatt a könyvbemutatókon és a közönségtalálkozókon túl zenés irodalmi műsorok, slam poetry, illusztrációs kiállítás, szakmai előadás, a kisebbek számára pedig bábjáték, gyermekkoncert és interaktív foglalkozások vezetnek az irodalom és a könyvek által felépített különleges világba. A programkavalkádról Prigye Kinga, a városháza kulturális osztályának vezetője számolt be. Mint elmondta, csütörtökön tárja ki kapuit a könyvvásár, de már a szerdai nulladik napon találkozhatnak a gyermekek Ruminivel a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának bábjátéka által a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán. A nagy érdeklődésre való tekintettel május 8-án két időpontban, 10 és 13 órától is műsorra kerül a Berg Judit József Attila-díjas író népszerű ifjúsági regényéből készült előadás Szabó Attila rendezésében.

Csütörtökön délelőtt 11 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar nyitókoncertje köszönti a kicsiket. 12 órától Berg Judit nyitja meg a könyvvásárt, akivel három alkalommal is találkozhatunk könyvvásár idején. Az ünnepi megnyitón, 18 órától a felnőtt közönség számára Markó Béla költő mond köszöntő beszédet.

A Csíkszeredai Könyvvásár céljai közé tartozik a gyermekirodalom népszerűsítése és az olvasóvá nevelés, ezért a négy nap programját sűrűn tűzdeljük színvonalas kiadványok bemutatásával. A Gutenberg Kiadó gondozásában megjelenő Alfonsín Gergely Edó Nagy monyókönyve, Szőcs Margit Az eltolható birodalom c. kötete (mindkettő Kürti Andrea illusztrációval) mellett a Koinónia Kiadó is két legújabb kötetét hozza el a könyvvásárra: Berszán Lídia Egymásmesék és Berszán István Angyalok meséi c. köteteket. A Cerkabella Kiadó jóvoltából Somfai Annával és a Barátságháló című sorozattal is megismerkedhetnek a kisebbek, a Hegedüs Barnabás által megteremtett Bagoly Barni gyógyító mesevilága is része lesz a könyves utazásnak, de a csíkszeredai Márk-Csucsi Bence Kalandok Barátságföldjén című kötetét is bemutatjuk.

A Kájoni János Megyei Könyvtár is aktív partnerként kapcsolódik be, a vásár első két napján papírszínházzal, meseolvasással egybekötött játékos foglalkozásokkal, illetve Szent László tematikájú csoportos, játékos helyismereti foglalkozásokkal várják az 0–4. és 5–8. osztályos diákokat a Szöcskedombon.

Napjainkban nagy kihívás megszólítani és a könyvek, az irodalom világához közelíteni a Z-generáció tagjait. Erre a könyvvásár szervezői slam poetry-vel, Burján Kinga, Horváth Benji és Mészáros Péter segítségével tesznek kísérletet, illetve a legifjabb írónemzedék legjobbjai, Regős Mátyás és Bék Timur Farkas a Wellmann Endrével való rendhagyó beszélgetése által.

A Csíkszeredai Könyvvásár vendége lesz Krusovszky Dénes, Cserna Szabó András, Nyáry Krisztián, Szabados Ágnes és Vida Gábor. A Petőfi Kulturális Ügynökség partnersége által Juhász Anna irodalmár olyan neves szerzőkkel, meghívottakkal készül közönségtalálkozókra, irodalmi estekre, mint Visky András, Háy János, Láng Zsolt, Demeter Szilárd, Fábián Janka, Kemény István, Horvát Florencia, illetve Szirtes Edina Mókus, akivel zenés-irodalmi koncertre készülnek felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, továbbá a Magyar Kultúra Magazin jóvoltából jelen lesz Arató András (Hide the pain Harold) is.

Az idei könyvvásárra a hazai kiadók is elhozzák legfrisebb köteteiket. A Bookart Kiadó újdonságai mellett Mircea Cărtărescu verseit ismerhetjük meg Visky András fordításában. A Csíkszereda Kiadóhivatal Ady András Triptichon verseskötetével ismerteti meg az olvasókat. Az Exit Kiadó és EMIL Frantz Hodjak válogatott verseit hozza. A Gutenberg Kiadó gondozásában Zsidó Ferenc: A fák magukhoz húzzák az esőt című kötetét ismerhetjük meg. A Hargita Kiadó a Székelyföld folyóirat májusi lapszámának bemutatójával készül. A Kalligram Kiadó meghívására Havasi Juli  és Markó Béla beszél legújabb köteteiről. A Lector Kiadó három új kötetet hoz: Tamás Dénes: A tó, Octavian Soviany: Magellán sarka és László Noémi: Pulzus című könyveket. A Mentor Könyvek Kiadó két újdonsággal érkezik: Miklóssi Szabó István: Holdanya unokája és Dr. Antalka Ágota: Úton önmagadhoz. A Love2translate Publishing House Kiadó Dr. David R. Hawkins tanításait ajánlja a könyvásár látogatóinak. A Pro Print Kiadó is két nyomdaillatú kiadvánnyal érkezik. Egyik az Erdélyi Szép szó 2024-es antológiája, az ebben szereplő 70 szerzőből 10 (Ady András, Borsodi L. László, Demeter Arnold, Ferencz Imre, Gere Nóra Éva, János Tamás, Kristó Tibor, Molnár Vilmos, Szondy-Adorján György , Vermesser Levente) lesz jelen. Velük Lövétei Lázár László szerkesztő beszélget. Ugyanakkor Kristó Tibor Zöld fák árnyékában című kötetével is megismerkedhetünk. A Holnap Könyvek Tankó Andrea és Vajda György köteteit mutatja be idén.

A felsoroltak mellett Pál Dániel Levente, Mátyus Melinda, Kisné Portik Irén legújabb könyveit, illetve Potozky László fotóalbumát is megismerhetjük, illetve Gróf Bánffy Miklós: Erdélyi történet román nyelvű fordításának könyvbemutatójára is sor kerül Lucian Nastasă-Kovács történész és Kósa András László intézetigazgató, Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest közreműködésével.

Élményekben tehát nem lesz hiány!

A 9. Csíkszeredai Könyvvásár programja elérhető a www.csikszeredaikonyvvasar.ro oldalon, a meghívott szerzőkről és bemutatásra kerülő kötetekről pedig számos információ található a könyvvásár Facebook-oldalán. 

Csikszeredai Konyvvasar 2024