chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

400 ÉVET ÁTÖLELŐ RENDEZVÉNYSOROZATTAL ÜNNEPELJÜK A MIKÓ-VÁRAT

Miko400 2

Nagyszabású eseménysorozat kezdődik hétvégén a Csíki Székely Múzeumnak helyet adó Mikó-várban: a várkastély fennállásának 400. évfordulóját ünnepeljük, és ehhez kapcsolódóan 2024 tavaszáig különféle programokkal készül a múzeum és Csíkszereda Városháza.

 

Csíkszereda emblematikus épülete kerek évfordulóhoz érkezett: a katonai védelmet kulturális védelemre „cserélő” várkastélyt 1623-ban, éppen 400 évvel ezelőtt kezdték építeni. Az ünnepi évforduló alkalmával a Csíki Székely Múzeum – partnerségben Csíkszereda Városházával – gazdag programkínálattal fogadja a látogatókat. A kulturális intézmény és a város vezetése, valamint az ugyancsak partnerként bekapcsolódó CamelCoding vezetője sajtótájékoztató keretében ismertette a legfontosabb tudnivalókat.

Korodi Attila polgármester Gyulafehérvárról jelentkezett be a sajtótájékoztatóra. Az évforduló fontosságára utalva Erdély egykori fővárosából hangsúlyozta: a Mikó-vár nem csupán egy csíkszeredai műemléképület, hanem Erdély történelmében is fontos döntések meghozatalának a helyszíne, amely ráadásul már újjáépítés alatt állt, amikor Gyulafehérváron újonnan épült a mai erődrendszer. (Érdekességként: itt, a fehérvári erődrendszerben, a fejedelmi palotával átellenben volt a várépítő Mikó Ferenc személyes „kastélya”.)

„Kiváltságos helyzetben vagyunk azáltal, hogy részesei lehetünk ennek a kerek évfordulónak. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen épületünk van, és az, hogy ilyen rangos intézménynek ad otthont. A Csíki Székely Múzeum immár nem az ellenségtől óv, hanem a kultúránkat, a székelységünket védi” – fogalmazott Sógor Enikő alpolgármester, megjegyezve: a vár legnyitottabb és legnagyobb közönséget vonzó időszakát éljük.

A hétvégi nyitóeseményt Szabó István, a Mikó400 program koordinátora mutatta be. A múzeum munkatársa kifejtette: a megnyitó ünnepi beszédekkel kezdődik szombaton 11 órától a vár udvarán, és vonósnégyes-hangversennyel, kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik. Bőrdíszműves és múzeumpedagógiai foglalkozások, ünnepi tárlatvezetések után 17 órától dr. Németh Balázs tűzfegyver-szakértő és dr. Csikány Tamás történész tart előadást, majd a napot a Szintaxis együttes koncertje zárja 19 órai kezdettel. Vasárnap a tárlatvezetéseket, bőrdíszműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokat íjászbemutatók és hímzéstörténeti foglalkozás, előadás egészíti ki.

Karda-Markaly Aranka múzeumigazgató rámutatott: a 2024 áprilisáig tartó rendezvénysorozat keretében A hónap tárgya, a Várórák-sorozat és számos szakmai rendezvény is a Mikó400-hoz kapcsolódik, ugyanakkor vártörténeti kiadvány jelenik meg, házigazdája leszünk a magyarországi Tündérkert című sorozat első közönségtalálkozójának, megújul a vártörténeti kiállítás, és – főként a vakok tájékozódásának elősegítése érdekében – bronzmakettet állítanak a Vár térre az épület makettjéről.

Az évszázadok ünnepléséhez innováció is társul: a csíkszeredai CamelCoding csapata kulturális élménykártyát hozott létre. Szilágyi Levente, a cég vezetője elmondta: az élménykártyákkal digitálisan gyűjthetők az élmények, és a múzeum honlapján keresztül játékok, meglepetések várhatók. A nyitóhétvége valamennyi résztvevője kézbe kapja a QR-kóddal ellátott kártyákat, részletes leírással együtt.

Bővebb tudnivalókért egész évben érdemes követni a múzeum honlapját (www.csikimuzeum.ro) és facebook-oldalát.

Miko400 2