Szentes Zágon: GDAŃSK 50

Szentes Zágon fotóművész GDAŃSK50 – Photo Remake Project című kiállítása egy személyes és kollektív időutazásra hív, ahol archív fotók és kortárs képek mesélnek múltról, jelenről, városról és emlékezésről.

A tárlatban a művész újraalkotja édesapja, Szentes Lajos (1944–2002) csíkszeredai fotográfus 1974-ben, Gdańskban készült fekete-fehér fotóit. Az eredeti képsorozat egy tekercs Fortepan negatív filmen és megőrzött családi anekdotákban maradt fenn.

Ötven évvel később Zágon ugyanabból a szögből és azonos objektívvel készíti el fotórekonstrukcióit – ezúttal digitálisan. A kiállítás 23 képpáron keresztül mutatja be az idő múlását és a város arculatának változását, miközben a régi és az új képek párbeszédbe lépnek egymással.

A kiállítás kurátora Mărcuțiu-Rácz Dóra költő, író, aki irodalmi naplóval is gazdagította a Photo Remake Projektet.

„Anekdotákról, emlékekről faggatom Zágont, amit ő türelmesen tűr, válaszol, ha tud, és nem hárít, ha nem. Jövőre lesz kereken ötven éve, hogy az édesapja Gdańskban járt, mondja. Nem tudom, hogy rögtön akkor fogant meg benne a fotóreprodukció gondolata, vagy már évek óta hordozza magában, esetleg csak később, amikor az első gdański fotó – amit azóta egymás között csak Szikrának nevezünk – felkerül az internetre májusban. Ekkor még keveset tudunk a titokzatos gdański útról, a baráti társaság azóta szétszéledt, a család egyedül Szilágyi Varga Zoltánnal tartotta a kapcsolatot. Zágon édesanyja 1974-ben nem kapott útlevelet, így ő személyesen nem vehetett részt a többállomásos – Krakkót, Gdyniát, Gdańskot és Sopotot érintő – kiránduláson. Hogy ez azért történt, mert túl fiatalnak vélték, és attól féltek, egyetemistaként nem térne haza, azt ma nem tudjuk biztosan, de lehet, akkor sem tudták. Csupán az egyetemtől kölcsönkapott Exa fényképezőgép látott világot, azzal készült ugyanis Szentes Lajos gdański fotósorozata, 35 milliméteres fekete-fehér Fortepan filmre, a korban alapfelszereltségnek számító ötven milliméteres fókusztávolságú objektívvel.

Gyanúsan sokáig nézzük a Szikrát, és ekkor még csak egyikünk tudja, miért” – részlet Mărcuțiu-Rácz Dóra útinaplójából.