HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

HÓTAKARÍTÁS – PARTNERSÉGBEN A VÁROSLAKÓKKAL


Bár még fekete a határ, mától öt munkagép, hétszáz tonna csúszásgátlóanyag és kilenc alkalmazott  áll készenlétben Eco-Csík Kft.-nél. A hótakarítással megbízott cég és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala számára ugyanis november 15-én „kezdődik a tél”. Ez az az időpont, amelyre a szerződés értelmében a szolgáltatónak teljes készültségben kell állnia.

„A hótakarítás akkor tud zökkenőmentesen működni a város területén, ha partnerekre találunk a városlakókban – hangsúlyozta Bors Béla alpolgármester az Eco-Csík Kft. udvarán tartott mai sajtótájékoztatón. Mint mondta, a szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a város közterületein elvégezze a feladatát, de a magánházak lakói és a lakószövetségek segítsége nélkül nem lehet teljesen eredményes e tevékenység. Az elöljáró ugyanakkor arra is rámutatott, hogy folyamatos havazás esetében nem lehet elvárni, hogy öt perc alatt megtakarítsák az utakat.

Havazás esetén az első és legfontosabb lépés a prevenciós szórás, csúszásmentesítés, majd – amennyiben indokolt –  a munka a hóekék bevetésével folytatódik. A főbb közlekedési útvonalakat a havazás elállta utáni 4 órán belül kell járhatóvá tenni, a másodlagos közlekedési útvonalak esetében ez az időkorlát 12 óra. A járdákat és a gyalogosátkelőket ugyancsak 12 órán belül kell megtakarítani – ismertette a fontosabb szervezési szempontokat Pál Tamás, az Eco- Csík Kft. ügyvezető igazgatója, aki a lakók megértését is kérte, ugyanis havazás esetén a hóeke csakis az út szélére tudja félrenyomni a havat. A hó begyűjtésére és elszállítására csak akkor kerül sor, ha a hómennyiség akadályozza az autós és a gyalogos forgalmat. A bejelentések alapján a szolgáltató nyilvántartásba veszi a kritikus helyszíneket, javaslatát elküldi a megrendelőnek, és a hó begyűjtése, elszállítása csakis a megrendelő jóváhagyása után történik meg – az elszállítás rendőri felügyeletet igénylő forgalomkorlátozást feltételez.

A hótakarítás során az emelkedők, körforgalmak, a városközponti utcák élveznek elsőbbséget, majd így haladnak a város szélei fele. Az elmúlt évben Csibát, Erdőalját és Szécsenyt feljebb minősítették a prioritási listán, így a városperemeken is sűrűbb lesz a hótakarítás – hangsúlyozta Bors Béla alpolgármester.

Lázár Péter, a városháza városgazdálkodási osztályának vezetője is városlakók együttműködésének fontosságát emelte ki: törvényi kötelezettsége a magánházak és tömbházak lakóinak, hogy csúszásmentesítsék az ingatlanok előtti járdaszakaszokat. A városházának nem az a célja, hogy büntetést alkalmazzon,  de mindenkinek meg kellene értenie, hogy el kell végezni a ránk háruló feladatot.

Az Eco-Csík Kft. műholdas nyomkövető rendszerrel ellátott munkagépeit idén is valós időben lehet majd követni. Az ez-gps.ro honlapon a [email protected] felhasználóval és a hotalanitas2020 jelszó használatával tekinthetik meg majd a hóekék útvonalát.

Ebben az idényben a szolgáltató állandó készenléti állapota nem február végéig, hanem március 15-ig, Hargitafürdőn pedig március végéig fog tartani.

 

2021. november 15.

[vissza]

Rendezvényajánló

OKT ELMARAD!!!! INEFFABLE feat. BILL LAURANCE – koncert
29
OKT ELMARAD!!! Király István: EGY IFJÚKOMMUNISTA A DAMASZKUSZI ÚTON
22
OKT ELMARAD!!! Tircsné Dr. Propper Valéria: MAGYAR ÍRÓK A VILÁGHÁBORÚ(K) ÉS TRIANON POKLÁBAN
15
OKT ERDEI VIGASSÁGOK – gyerekhangverseny
14
OKT MÁRTON ÁRPÁD 80+1 – időszakos tárlat
08





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA