HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

ÉPÍTŐ KÖZVITA AZ IPARI ÖVEZET RENDEZÉSÉRŐL


Fokozott érdeklődés övezte a Csíkszereda nyugati ipari övezetének rendezésével kapcsolatos július 14-i közvitát: a polgármesteri hivatal gyűléstermének ülőhelyei mind beteltek. A 72 hektáros terület revitalizációja sokakat érint és érdekel, az övezetben ugyanis kis- és közepes vállalkozások mellett országos jelentőségű ipari szereplők is kifejtik tevékenységüket.

A revitalizáció szükségessége mellett Albert Sándor főépítész érvelt (új befektetések vonzása, az úthálózat élhetővé tétele és az ingatlanok megközelíthetőségének biztosítása), majd a tervező ismertette az elképzelésüket. Ezt követően a vállalatok képviselői és az övezetben lakók is közölhették észrevételeiket. Egyes betervezett utakkal és azok szélességének létjogosultságával kapcsolatban merült fel a legtöbb kérdés, nagy érdeklődés övezte ugyanakkor a sörgyár szomszédságába tervezett óriásparkolót és annak helyszínválasztását is.

A tervező mérlegeli, hogy mely észrevételek építhetők be a terv későbbi fázisában.

[vissza]

Rendezvényajánló

SZE JÁTSZÓTÁRSAK – Kosztolányi-est a Csíki Játékszínben
21
SZE FILMTETTFESZT – APRÓ MESÉK
20
SZE FILMTETTFESZT – SZÉP CSENDBEN
20
SZE FILMTETTFESZT – KEMÉNYKALAP ÉS KRUMPLIORR
19
SZE FILMTETTFESZT – ÉDEN
19





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA