HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

LAZÍT AZ IDŐSEK MOZGÁSTERÉN AZ ÚJ KATONAI RENDELET


Marcel Vela belügyminiszter április 27-én délután ismertette a 10-es számú katonai rendeletet, és a jogszabály még aznap este hatályba lépett. Egyrészt a 65 év felettiek számára tartalmaz enyhítéseket, másrészt a különböző célországokba induló repülőjáratok felfüggesztésének időtartamáról rendelkezik.

A 10-es számú katonai rendelet legfőbb érintettjei az idősek és a külföldi munkavállalók.

A 65 év feletti személyek ezentúl bármikor elhagyhatják a lakhelyüket munkavégzés, mezőgazdasági tevékenység vagy halaszthatatlan orvosi kezelés céljából. Továbbá élelmiszer- és gyógyszervásárlás, orvosi kezelés, kiskorú vagy más idős személy ellátása okán pedig 7.00 és 11.00 óra, valamint 19.00 és 22.00 óra között is távozhatnak otthonukból – természetesen csakis a saját felelősségre kitöltött nyilatkozat birtokában. Az idősek az említett időszakokban előnyt élveznek a kereskedelmi egységekben, így az üzleteknek ennek szellemében kell megszervezniük a kiszolgálást.

A nemzetközi járatok felfüggesztése május 14-ig érvényben marad Románia és szinte valamennyi nyugat-európai ország között. Magyarország nem szerepel a felsorolásban.

A rendelet azt is előírja, hogy a postások csak a bírósági eljárásokkal kapcsolatos leveleket kézbesítik személyesen, egyéb küldeményeket a postaládában hagynak.

[vissza]

Rendezvényajánló

SZE JÁTSZÓTÁRSAK – Kosztolányi-est a Csíki Játékszínben
21
SZE FILMTETTFESZT – APRÓ MESÉK
20
SZE FILMTETTFESZT – SZÉP CSENDBEN
20
SZE FILMTETTFESZT – KEMÉNYKALAP ÉS KRUMPLIORR
19
SZE FILMTETTFESZT – ÉDEN
19





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA