HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK

Fontos lépés az okos város irányába


Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ezentúl a SzeredApp mobiltelefonos alkalmazás lesz a városlakóknak üzenő leggyorsabb közlési csatornája: a városháza, valamint az önkormányzat fontos híreiről, továbbá az önkormányzatnak alárendelt intézmények eseményeiről a felhasználó rögtön a közlés pillanatában értesülhet.

A SzeredApp okostelefonos alkalmazást idén májusban indították el csíkszeredai fiatalok, köztük többen olyan vállalkozók, akik külföldről hazatérve választották tudásuk és tehetségük itthoni kamatoztatását. A polgármesteri hivatallal kialakult együttműködés jegyében az applikációt részben átszerkesztették a városháza igényei alapján, ugyanakkor román nyelven is elérhetővé tették. Az új frissítést november 18-án sajtótájékoztatón mutatta be Füleki Zoltán alpolgármester és a fejlesztők nevében Nagy Lajos, a The Marketive ügyvezetője.

Négy új elemmel bővült az alkalmazás: a Városházi értesítő a polgármesteri hivatal híreivel szolgál (pl. útlezásárok, filmvetítések, beruházások stb.), az Önkormányzati figyelő többnyire a városi tanács által elfogadott határozatokhoz irányítja a felhasználót, a Városházi bejelentő a hivatal honlapján (www.szereda.ro) elérhető Nyitott szem programhoz vezet át, míg az Események moduljában saját „fület” kaptak az alárendelt intézmények. Így felhasználóbarát módon követhető, hogy milyen programokkal készül a Csíki Játékszín, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Csíki Székely Múzeum, a Csíki Mozi, a Pro Cultura Siculi (Művészetek Háza), illetve a VSK Csíkszereda. Az adott eseményre jegyet is válthatnak az érdeklődők, az alkalmazás ugyanis átirányítja őket a bilete.ro jegyértékesítő portálra.

A különböző közlésekről értesítést kapnak az applikációt használók, de amennyiben ezek zavaróak, ki is kapcsolhatják.

A SzeredApp ugyanakkor számos más információval szolgál: egyebek mellett lapszemlével, helyi látványosságokkal,  vendéglátóegységek elérhetőségével, szabadidős tevékenységek bemutatásával. Az alkalmazást jelenleg több mint 1600-an használják.

[vissza]

Rendezvényajánló

ÁPR Georges Feydeau: BOLHA A FÜLBE
21
ÁPR HANGVERSENY A CSÍKI TÖLGYEKÉRT – családi hangverseny
20
ÁPR HANGVERSENY A CSÍKI TÖLGYEKÉRT – Beethoven-Weber-est
18
ÁPR FÉNYBENJÁRÓK – Nagy Péter előadása
15
ÁPR ERDÉLYI TÁNCKÓSTOLÓ – a Hargita Együttes műsora
13





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA