AZ IDŐK JELEI

Filmvetítés és közönségtalálkozó


Az idők jelei címmel új magyar dokumentumfilmet láthatunk pénteken, december 14-én a Csíki Moziban. A film a sarkalatos erények témakörét járja körbe: okosság, bátorság, igazságosság és mértékletesség.

Rendkívüli erőssége, hogy a tartalmat több síkon megvilágítja, így a szakemberek véleménye mellett megismerhetjük hogyan vélekednek minderről a fiatalok, megszólal az „utcaembere” és néhány személy életének tükrében konkrét példák kapcsán ismerhetjük meg ezen erényekre való törekvés közben felbukkanó kihívásokat és buktatókat, de ugyanakkor a sikereket is. Ezen személyes sorsok és élettapasztalatok révén, közvetlen közelünkbe kerülnek a bemutatott gondolatok, melyek a nézőt személyes álláspont megfogalmazására motiválják.

A vetítést követően lehetőség lesz találkozni a film alkotóival és szereplőivel. Jelen lesz Krisztics Dezső rendező, a szereplők közül pedig Sáhó Eszter és a szentegyházi György család, akikhez kérdésekkel, hozzászólásokkal fordulhatnak a jelenlevők. Betekintést nyerhetünk a film kulisszatitkaiba, valamint a motivációba, mely az alkotókat a film elkészítésére sarkalta.

A Csíki Mozi további filmajánlója:

december 19., szerda, 19.00 óra / Örök tél (HUN, 2018)

december 21., péntek, 17.00 óra / A karácsony mentőakció (Santha & Cie, FRA, 2017)

december 21., péntek, 19.00 óra / Menedék (The Zookeepers Wife, USA, 2017)

december 27., csütörtök, 17.00 óra /  Moş Crăciun în misiune (Santha & Cie, FRA, 2017)

december 28., péntek, 19.00 óra / Lajkó, cigány az űrben  (HUN, 2018)

 

Jegyek elérhetőek a Csíki Mozi jegyirodában munkanapokon, illetve online a www.bilete.ro/csikszereda oldalon.

[vissza]

Rendezvényajánló

MÁJ FÉSZEK NÉLKÜL – BUKOVINAI SZÉKELYEK
20
MÁJ Barabás T. János: ROMÁN–MAGYAR KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOK AZ EGYMÁSRAUTALTSÁG JEGYÉBEN
17
MÁJ L. I. Lázár: REJTŐZŐ KAVICSOK – író-olvasó találkozó
16
MÁJ TAVASZI HANGVERSENY
16
MÁJ PANTEON – képzőművészeti kiállítás
16





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA