IZGALMAS KULISSZATITKOKRA IS FÉNY DERÜLT A CSÍKSZEREDAI KÖNYVVÁSÁR MÁSODIK NAPJÁN


 

Mesés napindítás: kürtiandis univerzum, Lencsi mama gyerekkora

Kürti Andrea illusztrátor Tengerkék című kiállításának megnyitójával indult a könyvvásáros nap az Erőss Zsolt Arénában. A Gutenberg Kiadónál megjelent rajzait Zakariás Ágota művészettörténész méltatta. „Többnyire gouache technikával készített rajzai mind saját, zárt világának részei, magukon viselik a “kürtiandi” univerzum sajátos jegyeit: a részletgazdag kidolgozást, alakjainak (lírai) melankóliáját”– mutatott rá a művészettörténész. A beszélgetés során elhangzott, hogy az illusztráció-kutatás még gyerekcipőben jár Erdélyben, konkrét fogalmak sem állnak a művészettörténészek rendelkezésére. Kürti Andreáról megtudhattuk, nemcsak illusztrátorként, hanem gyerekruha-tervezőként is dolgozott és gyakran ötvözte is e két művészeti ág jellemzőit és technikáit, de tervezett már jelmezt a kolozsvári Váróterem Projektnél, játékokat készít. A Gutenberg Kiadónál nemrég jelent meg a tizedik, általa illusztrált könyv. Szóba került a munkamódszere is: az illusztrátor elmondta, hogy minden kötetnek van egy önálló színe, és ennek árnyalataival kísérletezik, például a kiadó népmesesorozatának legutóbbi, csángó meséket tartalmazó könyvében a kék a domináns szín. Képeinek melankolikus hangulatát vizuális poénokkal oldja fel. Szabadúszóként dolgozik és nagy rögbirajongó – derült ki.

 

A Gutenberg Kiadónál jelent meg Albert Homonnai Emőke Lencsi könyve című gyermekvers-kötete. Ennek kapcsán beszélgetett a szerző és Burus János Botond szerkesztő kisiskolásokkal, akikkel olyan témákat boncolgattak, hogy a gyermekvers mitől gyermekvers: attól-e, hogy rövidebb, vagy attól, hogy kifejezetten gyermekeknek írják, és hogy a versek vajon valódi dolgokról vagy kitalált dolgokról szólnak. Noha sokan úgy vélték, hogy kitalált dolgokról, kiderült, hogy Lencsi könyve épp Emőke nagymamájáról szól. Lencsi a húszas-harmincas években volt csintalan gyermek, vele estek meg azok a kalandok, amelyekről a kötetben levő versek szólnak. Megerősítendő, a szerző a nagymamája gyermekkori fotóit is megmutatta a fiatal hallgatóságnak. Ugyanakkor azt is megtudhatták, hogy a húszas évek elején nagyon népszerű volt egy olasz játékbaba, amelyet úgy hívtak, hogy Lencsi. És annak ellenére, hogy az illusztrátor, Fazakas Ildikó nem ismerte ezt a játékbabát, hasonló figurát teremtett a könyvben. A kötetből a szerző kislánya, Réka olvasott fel.

 

A Koinónia Könyvkiadónál jelent meg Sikó-Barabási Eszter Meseotthon és Gál Andrea Hátamon a zsákom című gyerekeknek szóló könyve. Gál Andrea könyve egy költözés történetét meséli el: Pintyőke szülievel kiköltözik városról falura és jó barátokra lel, a kiskacsákra, velük keveredik bizonyos kalandokba. A könyvbemutatón megtudhatták a gyerekek, hogy valós esemény inspirálta a könyvet, a szerző kisfia három éves volt, amikor kiköltöztek vidékre. „Voltam irodalomkritikus is, írogattam tudományosabb dolgokat, de miután gyerekem lett valahogy háttérbe tolódott és úgy éreztem, hogy gyerekeknek kell írjak. Hasonló gyerekkönyveket azért éri támadás leginkább, mert nem elég innovatívak. Sokan úgy gondolják, hogy a gyereknek nagyon sok szójátékot kell írni, fantasztikus lényeket kell írni. A gyerekeknek szükségük van az egyszerűségre. Ha este olvasunk a gyerekeknek, jól jön az, ha olyan dolgokról hallhat, ami megnyugtatja, ami vele is megtörténhet. Így próbáltam ezt a könyvet is megírni.”

Sikó-Barabási Eszter könyvének címét Karda Zenkő illusztrátor választotta. A két alkotó véletlenszerűen, gyereksétáltatás közben találkozott. A szerző elmondta a nézőközönségnek, hogy bármiről lehet mesét írni – állatokról, emberekről, fákról, virágokról, de lehet cipőről, szilvalekvár-főzésről és még a reggeli fésülködésről is.

 

Mi a különbség a novella és a regény között?

A délelőtt folyamán Szabó T. Anna a Petőfi Sándor Általános Iskolában, Dragomán György a Márton Áron Főgimnáziumban tartott rendhagyó irodalomórát. Dragomán György az Oroszlánkórus című novelláskötetéből olvasott fel, majd mesélt arról, hogy hogyan is kezdett el írni. 13 éves volt, amikor kiköltöztek Marosvásárhelyről Magyarországra, és ő két éven keresztül minden este felidézett egy emléket, egy tárgyat, utcarészt stb. magában. „Ez jó gyakorlat, megjegyezni egy tárgyat és majd leírni, ez egy meditációs gyakorlat is – mint utóbb kiderült.” Mint mondta, akkor jött rá, hogy ő nem lesz olyan író, aki a valóságot írja meg, amikor egyik írásában feltámadt a kövér fiú.

A fehér király című regénye kapcsán elmondta, először egy novellát írt meg, egy monológot, amelyet egy kisfiú mond, majd még egyet és egy harmadikat is. Akkor látta, hogy ebből regény lesz.

„Novellát írni nehezebb. Jobban bele lehet bukni, fájdalmasabb, de lehet kísérletezni, más és más hangot felütni.” Mindig kell legyen egy olyan pont, ahol az egész elkezdődik. Elhangzott, az írás teremtésszerű, valami olyan, amin maga a szerző is meglepődik. A mű olyan, mint a jéghegy csúcsa. Minél többször elolvassa valaki, annál több réteget fedez fel. „Egy novella akkor működik jól, ha lehet folytatni, ha nyilvánvaló az, hogy az író annál többet tud, mint amennyit közölt a történetben. A novella a kicsire fókuszál. Minden novella olyan gép, ami mögött ott van egy regény. A novellában kell legyen egy olyan titok, amelyet nem megfejteni kell, hanem gondolkodni rajta.” Azt tanácsolta továbbá azoknak, akik prózát szeretnének írni, hogy más nyelvű szövegekből fordítsanak, mert ez egy jó iskola, mivel minden mondatot helyre kell tenni, szinte újraírni a novellát. „Ha valaki írni akar, akkor harminc napig minden nap írjon két órát, amelyeket ne olvasson el csak a legvégén.” Hozzátette, az irodalom segít élni. 

 

Az Erőss Zsolt Aréna ifjú hallgatóságnak Tasnádi István és Budaházi Attila beszélgetett a szerző A kőmajmok háza című ifjúsági regénye kapcsán. A 2012-ben megjelent regény elnyerte az IBBY Év Gyerekkönyve díját, majd Fonyó Gergely rendezésében mozivászonra került.

 

Példaértékű élet

Dr. Nagy András Lót visszanéz... című, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerületnél megjelent, kétkötetes visszaemlékezését mutatta be fia, Nagy Benedek történész. Ez a nagy memoár azért is érdekes, mert nem publikálásra íródott, sőt, a szerző akarata az volt, hogy csak a gyermekei, majd későbbi utódai számára tanulságként kerüljön felhasználásra. „Ezt az akaratát hosszas tépelődés után én szegtem meg. Úgy gondolom, hogy nem csak a vér szerinti utódók kell részesüljenek ebből a szellemi hagyatékból, hanem a nagyobb család, közösség is. Gondolom, feloldozást kapok ezért valamikor, ha találkozunk. Nagy András egész habitusával, életével a közösséget szolgálta. Ezzel igazoltam azt, hogy ezt meg kell jelentetni” – magyarázta Nagy Benedek. Úgy véli, Nagy András élete példakép lehet mindenki számára, hisz mindig visszatért a szülőföldjére, és a számtalan megpróbáltatás ellenére is végezte népnevelő tevékenységét. „82 március másodikán boldogan hunyt el, körülötte volt az öt gyermeke és a kilenc unokája. A kiadatlan kéziratai az egyik szomszéd csűrjében, egy bőröndben lapultak.”

 

Mindennek megvan a szere

A Pallas-Akadémia Könyvkiadónál látott napvilágot Ambrus Tünde Székely falutízesek a Márton Áron-i lét mérlegén című kötete. A szerzővel Kozma Mária szerkesztő beszélgetett. „Egyféle fegyver az írás, a néped múltjának a kutatása és ezzel valamiféle útmutatása is a jövendőnek” – mutatott rá Kozma Mária. Úgy véli, a kötet a legátfogóbb feltárása a tízesek történetének. Olyan kézikönyv, amelyet történészek, helytörténészek szinte kötelező módon kéne tanulmányozzanak. A könyv olvasmányos szövege mindazoknak az érdeklődőknek is sokat mond, akik nem tudományos szinten érdeklődnek a téma iránt. „Egy ember úgy teljes, ha szellemi munkát végez, vagy éppenséggel pityókát szed vagy káposztát ültet. Az én életemben a szellemi munka a fizikai munkával kiegészül, sok gondolat született meg fizikai munka közepette” – vallotta a szerző. Rámutatott, ami a székely falutízeseket illeti, adott három alapvető kérdés: a hogyan, a mikor és a hogy. Ha ezt meg akarjuk válaszolni, legkönnyebben a hol kérdésre tudunk. Én is ezzel indítottam.” A mikor-t már nehezebb megválaszolni forrásértékű oklevelek hiányában. „Én sem tettem különösebben ehhez többet hozzá, hiszen okleveles adataink nincsenek és a huszonegyedik században nem illik felelősségre vonni egyik krónikásunkat sem. A cél az volt, hogy a huszadik századból átsegítsem a huszonegyedik századba a magam eszközével ezeket (…) A lényeg az, hogy vannak, azaz, hogy felfedezzük a történelemnek és időnek a nagyszerűségét, illetve a bölcsességben gyökerező pragmatizmust. Tehát ahogyan kialakították a székely falutízeseket.” Elmondta, legtöbben a hadszervezet maradványaként tekintenek a tízesekre és a későbbiek során is rendszerben értelmezik. Mindenképp, a települések kialakulásának is megvan a szere és a módja.

 

 

Az idén 25 éves Nap Kiadó négy könyv bemutatójával készült a Csíkszeredai Könyvvásárra. Dávid Gyula 1956 Erdélyben, a csíkrákosi születésű Sárosi Bálint Bejárt utak című önéletrajzi könyvét, Gróh Gáspár Szemben a felejtéssel, valamint Csáky Zoltán Volt egyszer egy kék Duna című köteteit ismerhették meg az érdeklődők. „Tavaly márciusban arra gondoltam, amikor 25 éves volt a televízió, hogy megírom a 22 év emlékcserepeit a Székelyföld folyóiratnak. Megírtam, de arra gondoltam írás közben, hogy milyen jó lenne, ha a többiek is megírnák. És írtam egy levelet az ős-dunásoknak, hogy írják meg, hogyan is jött létre ez a televízió, mi kötött össze bennünket, mit akartunk, mi volt a cél. A saját munkásságukban, életükben mit jelentett a Duna Televízió” - magyarázta Csáky Zoltán a bemutatón. Így került be a kötetbe negyven történet, negyven vallomás az együvé tartozásról.

 

Beszélgetés a perifériáról, idegenségről, az ipséről

Hajdú-Farkas Zoltán Ki ez az Ipse, a Bookart Kiadónál megjelent kötete kapcsán beszélgetett a délután folyamán Márton Evelin író, Domokos Zsófia szerkesztő, Molnár Vilmos író a szerzővel. Közreműködött Nagy Lóránt gitárművész.

„Úgy éreztük, hogy Irodalom a periférián megfelelő cím lesz a beszélgetésünkhöz, mert a Ki ez az Ipse? című könyv több szempontból is kapcsolódik a periféria, az idegenség kérdéséhez” – vezette fel a beszélgetést Domokos Zsófia. „A kérdés adja magát: ki ez az ipse? Annyi minden bele van sűrítve ebbe a műbe, a véresen személyes történeteken és élményeken túl mindenféle más, egyféle korrajz, vagy inkább többféle kor skiccein keresztül, amelyet átszőnek egy bizarr családi vagy baráti körben dívó szokások, félelmek és hiedelmek, melyek időnként öröklődnek, máskor nem, könyvek, álmok, látomások és az összes emberi érzék és ezeknek csodálatos tapasztalásai. Ha nem tévedek, akkor egy igen alapos és sokféle szakácskönyv is el van rejtve ebben a történetben, amelyben emberek jönnek-mennek, átszöknek határokon néha sóhajtva, máskor nevetve futnak. Új hazákra lelnek, melyek vagy makacsul felőrlik őket, mint a rossz cipő a bokát, csak itt a lélek sérül, vagy olyan örvénylő forgatagok, amelyek messzire sodorják az embert gyermekkori hazájától” - fogalmazott Márton Evelin, majd feltette a kérdést: elválasztható-e egymástól az írói és olvasói én?

Hajdú-Farkas Zoltán rámutatott, a szülőföldet magaddal viszed, magaddal cipeled egy életen keresztül. „Én úgy működök, hogy egyfolytában az álmaim között élek. Ilyen szempontból nem is hagyhatom el a szülőföldemet, mert az bennem van.” A címmel kapcsolatban kiemelte, ez a magyar nyelvnek egy nagyon érdekes bukfence. „Ha azt kérdezzük, hogy ki ez az ipse, azt kérdezzük, hogy ki ez a fickó, ki ez a figura, ismeretlen, gyanús alak. De ha tudjuk azt, hogy az ipse szó a latin ipse-ből származik, amely azt jelenti, hogy én magam, akkor nagyon érdekes kérdésre keres választ, mert azt jelenti, hogy ki vagyok én? Nyilvánvaló, hogy megadatik nekem egy olyan lehetőség, hogy harmadik személyben beszéljek önmagamról. Aztán, hogy mennyi van belőlem és a környezetemben, nagyon nehéz ezt szétválasztani.

Szó esett még itthon maradásról és emigrációról, hogy hogyan viselkedik az ember idegenben, az identitásról, arról, hogy áruló-e az, aki elhagyja a szülőföldjét, a periféria különböző vonatkozásairól. „Az identitást magadban hordod, és ha nem elég erős és azáltal, hogy Münchenben megeszel egy túros csuszát még nem lesz erősebb. És nyilvánvaló, hogy a más érdekel, az idegen, mint az az ócska, giccses, otthonról hozott valami, aminek tulajdonképpen nincs köze a valósághoz. Érdekes, hogy ha az ember csak az itthoni világot ismeri, akkor az egy szent hely. Ha elmész másfele, így van a tudással is, akkor rájössz arra, hogy hoppá, nem csak ez az egy hely van. Ezután jön a harmadik stádium, amikor rájössz arra, hogy büszke lehetsz azokra, akiket itt hagytál. És ilyenkor érzi az ember magát árulónak. Mert be kell járni a világot ahhoz, hogy megtudjuk, hogy milyen jó itt” - magyarázta Hajdú-Farkas Zoltán.

 

Gyógyító versek Egyed Emesétől

A Lector Kiadónál jelent meg tavaly Egyed Emese kolozsvári költő, egyetemi tanár, irodalomtörténész Paian című verseskötete. „Eljutunk egy olyan pillanatra az életünknek, amikor keressük az abszolút formát. Egy ilyen forma a hálaadó imádság is. Van a tagolatlanság, ami gyakran csak valami érzelmi titok. A tagolás egyik módja szavakkal történik és akkor ezt a kívánságot, vágyat, hálaérzést, segíteni akarást hirtelen nem magyar szóval fejeztem ki. De a magyar szavak java része valahonnan kapott ajándék” - magyarázta kötetének címét a szerző. 

A gyógyítás versei mellett a keresés versei is hangsúlyosan jelen vannak a kötetben. „A kötetindító versben lélekindító keresésekről beszél. Saját lelkünk keresése, mások lelke, és ezek hogy érnek össze.

Ezen kívül jelkeresések, a titkok megfejtése, ezen túl menően a kapcsolódás versei, mert valamennyi vers szól valakihez, közvetlenül megszólít személyeket, emberek, istenségek nevei, élőlények jelennek meg benne. Egy olyan lelki fejlődés szakaszában született verseket tartalmaz, amikor már nem az a cél hogy az ember körülírja, másoktól meghatározza magát, hanem a kapcsolatok versei, keresi azokat a helyzeteket, amivel valamilyen módon tud kapcsolódni”- ismertette a könyvet a beszélgetőtárs, Farkas Alíz. Sok évnek a versei ezek – tudtuk meg Egyed Emesétől. „Mégis eljutottam egy olyan állapotba, hogy sokkal inkább tudok figyelni másokra. Békesség van odabent és akkor jobban érdekel a mások világa és szeretném saját magammal kiegészíteni. Ha baj van, akkor adjak az erőmből, vagy ha szükség van valamire, amit én adhatok, tegyem meg.”

 

Tasnádi István történetei 

A Csíkszeredai Könyvvásár második napján Tasnádi Istvánnal, a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakjával beszélgetett Budaházi Attila dramaturg. Tasnádi sokműfajú alkotó, de igazán otthon a színházban érzi magát: íróként, dramaturgként, rendezőként. Eddig negyven színművének és színpadi adaptációjának 92 magyar bemutatója volt. Ismerheti őt a publikum az Időfutár szerzőjeként, a Terápia és az Aranyélet tévésorozatok vezető forgatókönyvírójaként és a Memo film rendezőjeként. „Társulatokra írtam sokat, és mindig az aktuális megtalált probléma indított el fejlesztést. A drámák mindig színházi munkák is, színházi szövegek, amelyek mögött van egy előadás is.” A pódiumbeszélgetés közönsége megtudhatta, a Finito című verses komédiáját otthon írta alkotói magányában, mert éppen elege lett abból, hogy improvizációból dolgozzon. „Egy olyan zárt szerkezetet akartam, amelyiknek le egyen mozgástere. Van egy ilyen ösztön a színészekben, hogy ha kortárs szöveggel dolgoznak, akkor feltöltik trágársággal. Ezt gyönyörűen behatárolja a verses dráma.

A közös fejlesztés pedig egy teljesen más szerep az író számára, akkor részt kell venni egy munkában, egy picit rendező is, színész is, használom a színész ritmusérzékét, szókészletét, az egészen más munkamódszer. Iszonyatosan fárasztó. Egy-egy ilyen után elvonulok és írok magamnak valamit, amibe nem szól bele senki, legfeljebb a szerkesztő.”

Budaházi Attila kérdésére, hogy hogyan éli meg a szerző a darabjával való találkozást, elmondta, nagy izgalom van benne ilyenkor, hogy a közönséggel való találkozás mit hoz ki a darabból, hogy meg tudják-e mutatni azt a nézőnek, amit kitaláltak. 

Az ifjúsági darabok megírását komoly kutatómunka előzi meg. Így készült a Cyber Cyrano, az East Balkán, A harmadik hullám, a kettős: játék is.

A karakterek felépítéséről elmondta, nála a történet van meg előbb. „Izgat ez az alaphelyzet, egyből látok három-négy karaktert. Kidolgozom, de nem úgy, ahogy Egri Lajos mondta. Megvan az az alapkarakter paletta, amivel dolgozom és az írás során alakulnak, finomodnak a karakterek.

A végén látom, hogy mi az erőssége, melyik karakter működik benne és melyik nem és akkor újraírom az egészet. Az első végigírás az, amely meghatározza és tudatosítja azt, hogy mit csinálsz és mi van benne. Amíg nem írod le, csak kavarog benned és érzet szintjén van. Amíg nem látod, hogy mi ez, nem tudod.”
A beszélgetés során az is elhangzott a Terápia és az Aranyélet televíziós sorozatok kapcsán, hogy mennyire kell másként dolgozzon a szerző tévés közegben, melyek a követelmények, milyen a munkamódszer, és hogy a karakterépítés itt hogyan is történik.

 

A Csíkszeredai Könyvvásár második napja a Sárik Péter Trió feat. Luiza Zan koncerttel zárult.

[vissza]

Rendezvényajánló

SZE FILMSZEREDA – 6. nap
18
SZE Tom Schulman: HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA – a veszprémi Petőfi Színház előadása
17
SZE KINEKDOK VETÍTÉSEK – Áldozat
17
SZE FILMSZEREDA – 5. nap
17
SZE FILMSZEREDA – 4. nap
16





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2014

2013. MÁRCIUS 15. – ünnepi rendezvénysorozat

Önkormányzati labdarúgótorna a Városnapok keretében

Karácsonyváró koncert, karácsonyfadíszítés és gyertyagyújtás advent harmadik vasárnapján

Mikulás-váró ünnepség