VÉGE A SZÉLMALOMHARCNAK: INDULNAK A TIPEGŐ CSOPORTOK


Minden akadály elhárult annak útjából, hogy december 5-től elinduljon két tipegő csoport a Cimbora Napközi Otthonban. Ezzel az intézkedéssel minden olyan családnak megoldódott a problémája, amely igényt tartott a három év alatti gyermekének intézményi ellátására.

„Az állam és a közszféra malmai nehezen őrölnek és ellentmondásokkal teli a vonatkozó törvénykezés. Mindennek ellenére – igaz, hogy késéssel, de – beindulnak a bölcsődés korú gyerekek felügyeletét biztosító csoportok” – tájékoztatta a sajtó képviselőit Füleki Zoltán alpolgármester. A sajtótájékoztatón az elöljáró elsősorban Kedves Ildikónak, a Cimbora (és Kisherceg) Napközi Otthon igazgatójának mondott köszönetet, aki – mint mondta – szinte szélmalomharcot vívott e cél megvalósulásáért. Füleki azt is hangsúlyozta, hogy  miután nyilvánvalóvá vált, hogy a bölcsődei helyek korlátozott száma  sok csíkszeredai család számára okozott nehézséget, Csíkszereda Önkormányzata érzékeny volt e kérdésre, és  mindent megtett annak érdekében, hogy áthidaló megoldást találjon.

Kétéves  elképzelés és hat hónapnyi kemény munka – összegezte a csoportok indulását megelőző időszakot Kedves Ildikó  igazgató asszony, aki nagyon örült annak, hogy hosszú idő után végre jó hírről számolhat be. Bár nagyon szerették volna már november 15-től működtetni a csoportokat, a szükséges személyzet alkalmazása nagyon sok időt vett igénybe, sőt még jelenleg sem zárult le, de a még hiányzó nevelők munkáját önkéntesekkel oldják meg. A szükséges bútorok, tanfelszerelések és játékok is rendelkezésre állnak. A tipegő csoportok minden költségét az önkormányzat fedezi.

[vissza]

Rendezvényajánló

JÚL EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA - 2017
01
JÚN KINEDOK VETÍTÉSEK – Szavatossága: lejárt?
29
JÚN Babucs Zoltán: CSÍKSZEREDA ÉS KÉZDIVÁSÁRHELY HAZATÉRÉSE – könyvbemutató
23
JÚN HEGYEN INNEN – HEGYEN TÚL – régi műsor, új premier
15
JÚN TOMPA BORS ESZTER EGYÉNI KIÁLLÍTÁSA
15





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 2014

2013. MÁRCIUS 15. – ünnepi rendezvénysorozat

Önkormányzati labdarúgótorna a Városnapok keretében

Karácsonyváró koncert, karácsonyfadíszítés és gyertyagyújtás advent harmadik vasárnapján

Mikulás-váró ünnepség